Tisztújítás a Magyar Leader Szövetségben
2010. január 15., 12:14
A 2009 januárjában megválasztott egyéves ideiglenes elnökség után 2009. december 16-án Budapesten tartotta tisztújító Közgyűlését az immár nagykőrösi székhelyű Magyar LEADER Szövetség.
A kísérleti LEADER program idején létrejött és azóta sok-sok országos és nemzetközi LEADER rendezvény szervezésével foglalkozó Szövetség tipikusan "alulról építkező", LEADER HACS-okat, települési önkormányzatokat, vidéki civil szervezeteket, agrár- és vidékfejlesztési vállalkozásokat tömörítő Szövetség 2007. óta a Magyar LEADER Expo-val, majd 2009-től a az I. Európai LEADER Expo-val írta be nevét a hazai és a nemzetközi LEADER és vidékfejlesztési mozgalomba.
A Szövetség Közgyűlése három évre Szabadi Jánost, a pápai Gerence-Marcal-Rába és Somló Környéke Vidékfejlesztő Egyesület és HACS munkaszervezet vezetőjét választotta elnöknek. Feladata a Szövetség képviselete és a szervezet kapcsolatrendszerének erősítése.
A Szövetség alelnökének újból megválasztották dr. Hajas Pált, a kozárdi-pásztói Cserhátalja LEADER Nonprofit Kft. és HACS ügyvezetőjét, aki elsősorban a nemzetközi LEADER együttműködési kérdésekkel, a kommunikációval és az élelmiszerbiztonság vidékfejlesztési kérdéseivel foglalkozik, s képviseli a Szövetséget az Európai LEADER Szövetség (ELARD) Tanácsában.
A Szövetség kiemelt programjaival foglalkozó alelnöknek Mészáros Istvánt, a nagykőrösi székhelyű Homokhátság regionális LEADER Szövetség elnökét választották. Alelnökként koordinálja az Agrár-Vidék Dinamikus Gazdaságfejlesztési Klasztert és a szervezés alatt álló LEADER Piac és Bolthálózatot, az Európai LEADER Expo és az Agrárexpo projekteket.
A Magyar LEADER Szövetség következő nagy rendezvénye a 2010. március 4-7. között rendezendő II. Európai LEADER Expo és az azzal párhuzamosan szervezett nemzetközi LEADER és Vidékfejlesztési konferencia lesz. Ez a nemzetközi találkozó egyben fontos előkészítő rendezvénye lesz az ELARD által 2010 májusára Brüsszelbe tervezett demonstratív Európai LEADER nagyrendezvénynek, amelyre több mint 1000 HACS képviselőjét várják majd, hogy kifejezzék az európai vidék résztvevőinek elkötelezettségét a KAP reform olyan alakítása mellett, amely tovább viszi az európai LEADER mozgalmat.
A Magyar LEADER Szövetség felhívásával tagjai sorába várja mindazokat a hazai Helyi LEADER Akciócsoportokat, civil szervezeteket, önkormányzatokat és vállalkozásokat, amelyek elkötelezettek a vidékfejlesztés és a LEADER mozgalom mellett.
Kapcsolattartó: dr. Hajas Pál
Honlap: http://www.magyarleaderszovetseg.hu
- A falu legyen önfenntartó!
- Új kihívások a munkaerő-piaci képzés területén
- Falugondnokok demonstrálnak
- Az Európai Vidékfejlesztési Hálózat 7. konferenciájáról
- Ahol a vidékfejlesztés kezdődik
- Jövőkereső: a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács Jelentése
- Manifesztum egy kreatívabb és innovatívabb Európáért
- Nemzeti Diverzifikációs Program
- A kiserőművek megoldhatják a tanyák energiaellátását
- Településmarketing Konferencia: Mitől sikeres a közösség?
Hírek
- 2010. augusztus 18., 13:55
Kárpát-medencei Területfejlesztési Nyári Egyetem - 2010. augusztus 18., 13:52
A héten elfogyasztjuk a Földet - 2010. augusztus 18., 11:52
Új Széchenyi Terv - 2010. augusztus 18., 11:50
Naturama - 2010. augusztus 18., 11:48
FeltűNŐ Siker - 2010. július 16., 11:21
RO4 RURALBIZ projekt - 2010. július 16., 10:56
Journal of Agriculture, Food Systems, and Community Development - 2010. július 16., 10:53
Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom - 2010. július 16., 10:31
Vidékfejlesztés az Európai Unióban 2009 - 2010. július 16., 10:27
Előnyös üzleti gyakorlatok bolygónk védelmében
Események
- 2010. szeptember 13-14.
FAME 2010, Berlin - 2010. szeptember 14-15.
Politikai, szociális és kulturális hasadások konferencia - 2010. szeptember 15.
Fenntarthatósági nap - 2010. szeptember 22-24.
Az élhető vidékért - környezetgazdálkodási konferencia - 2010. szeptember 30- október 1.
Georgikon Napok 2010 - 2010. október 29-30.
AESOP Conference on planning for sustainable food - 2010. november 18-19.
MRTT-vándorgyűlés, Debrecen - 2011. január 16-29.
Central European Biomass Conference - 2011. május 8-13.
World Renewable Energy Congress 2011

