A sivatagosodó és az aszályos területek földhasználatának gazdasági értékelése

2010. március 12., 21:12

A Sivatagosodás Elleni Küzdelemről szóló ENSZ Egyezmény (UNCCD) Tudományos és Technológiai Bizottsága (CST) 2011-ben megrendezi a 2. Tudományos Konferenciát, amelyen a sivatagosodó, valamint a félsivatagos és aszályos területek földhasználatának és megújításának gazdasági kérdéseit kívánják nemzetközi szinten megvitatni.

Ez a kérdéskör természetesen a tagországokat is foglalkoztatja, bár sajnos eléggé kevés fogódzó áll a szakemberek rendelkezésére ezen a téren. Ennek a hiánynak a pótlása, továbbá az említett nemzetközi konferenciára való felkészülés segítése céljából ugyanezen témában hazai workshop megtartása látszik kívánatosnak.

A UNCCD Magyar Szakértő Csoportja a megvalósítás érdekében szervező bizottságot alakított és kért föl a workshop megszervezésére.

A workshop célja: a címben megfogalmazott problémakör közgazdasági elemzése, a gazdasági értékelésre módszertani javaslatok kidolgozása, valamint a UNCCD CST nemzetközi konferenciájára hazai szakmai álláspont kialakítása.

A workshop lebonyolításának helyet ad a Budapesti Corvinus Egyetem.

Az egynapos tanácskozás tervezett időpontja 2010. október eleje (később pontosítva).