Előnyös üzleti gyakorlatok bolygónk védelmében
2010. július 16., 10:27
Biológiai sokféleség: Új tanulmány hívja fel a figyelmet a mindenki számára előnyös üzleti gyakorlatokra bolygónk védelmében.
Az Európai Bizottság által finanszírozott legújabb tanulmány erős érveket sorakoztat fel a biodiverzitásnak a magánszektor üzleti terveibe, valamint fő tevékenységi köreibe való integrálása mellett világszerte. A tanulmány rámutat az ökológiailag bevizsgált termékek és szolgáltatások közelmúltbeli jelentős fejlődésére, a fogyasztók növekvő aggodalmára a fenntartható termeléssel kapcsolatban, és kimutatja, hogyan jelenthet a biodiverzitás komoly üzleti lehetőséget azon a piacon, amely 2050-re akár 2?6 trillió US dollárt is érhet.
Hét fő ajánlást fogalmaz meg az üzleti vállalkozások számára, és egyben kéri a könyveléssel kapcsolatos foglalkozások képviselőit és a pénzügyi beszámolókkal foglalkozó testületeket, hogy közös szabványokat dolgozzanak ki a biodiverzitás hatásainak értékelésére, valamint fejlesszenek ki új eszközöket erre a célra. A TEEB az üzleti életben az ökoszisztémák és a biológiai sokféleség gazdaságtanának (The Economics of Ecosystem and Biodiversity, TEEB) egyik fejezetét fogja képezni, amelyet 2010 októberében mutatnak be Japánban, Nagoyában, a biológiai sokféleségről szóló egyezmény részes feleinek konferenciáján.
- A falu legyen önfenntartó!
- Új kihívások a munkaerő-piaci képzés területén
- Falugondnokok demonstrálnak
- Az Európai Vidékfejlesztési Hálózat 7. konferenciájáról
- Ahol a vidékfejlesztés kezdődik
- Jövőkereső: a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács Jelentése
- Manifesztum egy kreatívabb és innovatívabb Európáért
- Nemzeti Diverzifikációs Program
- A kiserőművek megoldhatják a tanyák energiaellátását
- Településmarketing Konferencia: Mitől sikeres a közösség?
Hírek
- 2010. augusztus 18., 13:55
Kárpát-medencei Területfejlesztési Nyári Egyetem - 2010. augusztus 18., 13:52
A héten elfogyasztjuk a Földet - 2010. augusztus 18., 11:52
Új Széchenyi Terv - 2010. augusztus 18., 11:50
Naturama - 2010. augusztus 18., 11:48
FeltűNŐ Siker - 2010. július 16., 11:21
RO4 RURALBIZ projekt - 2010. július 16., 10:56
Journal of Agriculture, Food Systems, and Community Development - 2010. július 16., 10:53
Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom - 2010. július 16., 10:31
Vidékfejlesztés az Európai Unióban 2009 - 2010. július 16., 10:27
Előnyös üzleti gyakorlatok bolygónk védelmében
Események
- 2010. szeptember 13-14.
FAME 2010, Berlin - 2010. szeptember 14-15.
Politikai, szociális és kulturális hasadások konferencia - 2010. szeptember 15.
Fenntarthatósági nap - 2010. szeptember 22-24.
Az élhető vidékért - környezetgazdálkodási konferencia - 2010. szeptember 30- október 1.
Georgikon Napok 2010 - 2010. október 29-30.
AESOP Conference on planning for sustainable food - 2010. november 18-19.
MRTT-vándorgyűlés, Debrecen - 2011. január 16-29.
Central European Biomass Conference - 2011. május 8-13.
World Renewable Energy Congress 2011

